Menu Content/Inhalt
Kezdőlap arrow Repülő
Repülő szakosztály
Dunaújvárosi eredmények PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2010. augusztus 24.
LHDV

Véget ért a LV. Nemzeti bajnokság (18 m, FAI Klub) és XI. Kohász Kupa (vegyes szabadosztály, HUN Klub). A repülőklub négyfős csapattal nevezett. A Kohász Kupa HUN klub (fatelep) kategóriában Salamon Árpi, Rozsnyói Zsolti és Vámosi Tomi, a 18m kategória Nemzeti bajnokságában Magyar Pisti.

A fatelepben Árpinak sajnos munkahelyi elfoglaltsága támadt, és a hétvégi napokon pont nem repültünk, így ő végül pont nélkül zárt. A 8 főre olvadt mezőny 6 versenyszámot tudott repülni, aminek a végeredménye az első három helyért folyó kiélezett küzdelem után:

1. 197, Albeck Péter, Őcsény RSE, Astir CS, 2960
2. 93, Vámosi Tamás, Opitz, Cobra 15, 2887
3. T1, Paszternák László, BMRK, Cobra 15, 2733
4. 4Z, Tóth Lajos, Dunaferr, SZD 30 Pirat, 2639
5. 7A, Rozsnyói Zsolt, Opitz, SZD 30 Pirat, 2612
6. 3X, Breining Péter, Dunaferr, SZD 30 Pirat, 2362
7. Y6, Kálmán Csaba, Dunaferr, IS 29 D, 1691
8. SI, Gergely Sándor, Dunaferr, Silent 2T, 1097
 
Mindkét versenyzőnk I. osztályú minősítést szerzett, továbbá Tomi mint ifjúsági versenyző megszerezte az aranyjelvényes minősítést.

A vegyes szabad osztályban, ami a teljes 18 m-es kategória volt kiegészülve egy Jantar 2b-vel és egy ASH 25-el, 8 versenynap után egy terepes napot motorhibával izgalmasabbá téve Magyar Pisti a 11. helyet szerezte meg.

1. GE, Kapuy László, MSE, Ventus 2CXT, 5605
2. IM, Szabadfi Botond, MALÉV, ASH25E 25.6m, 5513
3. MG, Geráth Károly, Dunaferr, Ventus 16.6m, 5373
4. ZE, Hunyadi Kálmán, Dunaferr, Jantar 1, 5331
5. MP, Marosi Péter, AC Szeged, Ventus cxT, 5221
6. AS, Kustra Péter, Dunaferr, Ventus 2cM/18m, 5178
7. AMI, Hársfalvi Péter, Albatrosz, ASG-29, 4864
8. V7, Ábrók Ágnes, MALÉV, Ventus 2b, 4669
9. EI, Loskay László, Dunaferr, Jantar 2B, 4257
10. IR, Réti István, ARK, Ventus 2CXM, 4205
11. PB, Magyar István, Opitz, Ventus BT16,6m, 4182
12. AG, Hársfalvi Pál, Albatrosz, ASH 26E, 3957
13. BS, Sindely János, MALÉV, HPH 304 Shark, 3947
14. 479, Gál Tamás, Dunaferr, Ventus B 16.6m, 3128
15. YP, Hlavács Attila, Dunaferr, Ventus B 16.6m, 3079
HC. RI, Kóré/Basa/Bartolf/ Nagy, Ôcsény, ASG 29E, 2776

A 18m-es kategória Nemzeti Bajnokságában Pisti 8 versenynap után, a 9. helyet és II. osztályú minősítést szerzett meg:

1. GE, László Kapuy, MSE, Ventus 2CXT, 5606
2. MG, Károly Geráth, Dunaferr, Ventus 16.6m, 5407
3. ZE, Kálmán Hunyadi, Dunaferr, Jantar 1, 5392
4. MP, Péter Marosi, AC Szeged, Ventus 2cxT, 5262
5. AS, Péter Kustra, Dunaferr, Ventus 2cM/18m, 5188
6. AMI, Péter Hársfalvi, Albatrosz, ASG-29, 4908
7. V7, Ágnes Ábrók, MALÉV, Ventus 2b, 4650
8. IR, István Réti, ARK, Ventus 2CXM, 4224
9. PB, István Magyar, Opitz, Ventus BT16,6m, 4220
10. AG, Pál Hársfalvi, Albatrosz, ASH 26E, 3975
11. BS, János Sindely, MALÉV, HPH 304 Shark, 3952
12. 479, Tamás Gál, Dunaferr, Ventus B 16.6m, 3142
13. YP, Attila Hlavács, Dunaferr, Ventus B 16.6m, 3140
HC RI, Nagy Kóré/Basa/Bartolf/, Ôcsény, ASG 29E, 2807

A Nemzeti Bajnokság FAI Klub kategóriájában most sajnos nem volt indulónk. Reméljük a „fürge farkú fatelepesek” (© Dezső-bácsi) közül hamarosan beérik valaki ebbe a népszerű, kisebb költségű gépekből álló és ezért remek pilótákat kiállító géposztályba. Az eredményeik 8 szám után:

1. TW, Péter Szegény, SZRE, LS 1 f, 5942
2. KL, Róbert Tóth, SZRE, Cirrus VTC, 5897
3. ZP, Zoltán Földi, ARK, Std. Jantar, 5618
4. DK, Zsolt Siket, Dunaferr, LS 1 f, 5460
5. 37, József Barka, CSKSE Kaposvár, Std. Jantar, 5405
6. MA, Attila Keczán, AKDebrecen, Std. Jantar, 4998
7. DB, Zoltán Mészáros, Esztergom, ASW 19, 4971
8. 97, Zsolt Szauer, AKDebrecen, Std. Cirrus, 4838
9. P, Csaba Oltvai, SRS, Discus CS, 4528
10. GJ, Ádám Kapuy, MSE, LS 4, 4406
11. 33, Tibor Nagy, MALÉV, Std. Jantar, 4359
12. XL, Zoltán Surányi, SZRE, Cirrus VTC, 4245
13. H3, Tibor Mező, AVE, PIK 20 D, 4169
14. BB, Béla Borkúti, SZRE, HPH 304C (W), 3986
15. T7, Gábor Kapuy, MSE, PIK 20 D, 3760
16. J, Viktória Vadászi, MALÉV, Std. Jantar, 3253
17. 2H, Andrea Kádár, AK Debrecen, ASW19ABW, 3191
18. NN, Péter Murányi, ACPécs, Cirrus VTC, 3165
19. 47, Zoltán Keszy-Harmath, SRS, Std. Jantar, 3014
20. TF, Edina Filemon, Esztergom, Std. Jantar2, 1028

Gratuláció a versenyzőknek, akik a nehéz időjárási körülmények között (időnként olyankor is repültek, amikor itthon ki sem nyitjuk a hangárajtót) remekül helytálltak. Elismerést érdemelnek, mert a versenyen végre megszakadt az idei év átka – a balesetsorozat.
 
Külön és óriási köszönet jár a kisegítőknek, Szabó Pepének és Vörös Tominak („kis vörös”) továbbá Magyar Pisti családjának a munkájukért.

Köszönet az MVSZ ifjúsági sportolókat támogató politikájának – a versenyzők egy-egy vontatását fizették.

Az egyik szponzornak – Linde Gáz – aki pedig állta a teljes fatelep mezőny egy-egy felvontatását.

Reméljük a jövőben is lesznek hasonló felajánlások, megmentve ezzel ezt a kihalófélben lévő, de az utánpótlás nevelésre a magyar klubkeretek között legalkalmasabb géposztályt.

A gépek és egyéb technika épségben itthon van, lehet utánuk csinálni, nyomulni az MVK-ban, készülni a jövő évi versenyekre.

VM

 

Utolsó frissítés ( 2010. augusztus 25. )
 
LHDV - 2 PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2010. július 30.
LHDV

A csütörtöki napon repülhető idő volt. Nyolc gép indult távra. A Pirátoknak és a Ka6-nak kb. 130 km, a Cobráknak, a Mini Nimbusnak és a Standardnek kb. 160 km, a 2b-nek kb. 210 km volt kiírva. Sajnos az időjárás nagyon csalóka volt. Gyönyőrű felhőkép mellett az erősödő szél, a becsúszó cirruszok illetve az alacsony felhőalap miatt senki nem tudta megrepülni a kiírt feladatot. Az egyik Cobra és a Pirát valamint a Ka6 terepezett. A többi gép 3-4 órás repülés után vergődött vissza.

 

Pénteken a becsúszott délről egy csapadéskos réteg, nem repültünk.

 

 Ja ... és sok, sok, sok kép a galériában.

Utolsó frissítés ( 2010. július 30. )
 
Eredmények PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2010. július 30.

Kiképzési eredmények: 

Vörös Tamás, Garamvölgyi Péter - 'D' vizsga. 

 
LHDV - 1 PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2010. július 28.
LHDV

A dunaújvárosi teljesítmény tábor nem kezdődött túl szerencsésen, az időjárás az első napokban nem tette lehetővé a repülést. Ebben az időszakban rengeteget dolgoztunk a gépeken és az egyéb technikán. Az alukocsi hevedereit megvarrtuk, kerekeit kijavítattuk, a 2b kocsi szivacsozását, törzs- és szárnytartók posztóját cseréltük, Cobra kocsi hiányzó szegecseit pótólotuk. Az összes gépet kiporszívóztuk, átnéztük, kisebb-nagyobb problémáit kijavítottuk. Az esős időjárásra való tekintettel a fagépekre nylonból szárnytakarókat készítettünk, ha esetleg terepen érné a gépet egy zápor.

A szerdai napon volt az első alkalom, hogy repülni tudtunk. Az időjárás a távrepülést nem tette lehetővé. A két Jantár és az egyik Cobra tett próbát. Az erős szél gyakran szétzilálta az egyébként sem túl erős termikeket. A besugárzás a cirruszok miatt gyenge volt. A gépek elindultak a távra, de egy almulás miatt visszafordultak. Szabi Gabi repülte a legtöbbet, kb. 3 órát.

Utolsó frissítés ( 2010. július 28. )
 
Eredmények PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2010. július 24.

Kiképzési eredmények:

Happ Anna - 'D' vizsga

 

Teljesítmény eredmények:

Vámosi Tamás - 'Gyémánt' 300

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 Következő > Utolsó >>

Eredmények 1 - 9 / 76

Rövidhírek

1%

Tisztelt klubtagok, támogatók és érdeklődők!

Kérjük támogasson minket adója 1%-ával, adószámunk: 19004923-2-13.

Köszönjük felajánlását!

 

Véletlen kép

ork5_60_20070612_1179676475.jpg

www.idokep.hu

Hőtérkép

Széltérkép

Repuljunk.hu