|
Írta: Administrator
|
|
2010. január 07. |
Idén ünnepeljük a magyar repülés kezdetének 100 éves évfordulóját, Adorján János 1910. január 10-én végrehajtott sikeres felszállásának emlékére. Adorján János (1882-1964) mérnök által tervezett és épített, teljes egészében magyar konstrukciójú Libelle névre keresztelt repülőgépével emelkedett a levegőbe a mai Örs Vezér tere helyén. Anyagi támogatója gróf Andrássy Géza volt. 2010 január 10-én 10 órától megemlékezés lesz az Örs Vezér téren lévő A magyar repülés úttörőinek emlékművénél. A rendezvény ideje alatt 25 repülőgéppel tisztelgő repülés lesz. |
|
|
Írta: Administrator
|
|
2010. január 05. |
 A repülő szakosztály tagjai - a jelszóval védett részen - megnézhetik a tavalyi egyenlegek elszámolását. Akinek tartozása van rendezheti átutalással az ismert számlaszámokon, péntekenként a tanfolyamon vagy szombat délelőtt a repülőtéren. Akik műszaki áron lettek elszámolva és nincs meg a 30 munkaórájuk, január 15-ig rendezhetik a munkaóra megváltást. Munkaóra elszámolással kapcsolatban a Jenővel egyeztessetek. A január 15 után rendezetlen munkaórával rendelkezők repüléseit átszámoljuk teljes árassá. |
|
Utolsó frissítés ( 2010. január 05. )
|
|
|
Írta: Administrator
|
|
2009. december 30. |
Örömmel értesítelek Benneteket, hogy 2009. december 28-án klubtársunk, Koltai Zoltán magasságirepülése során teljesítette az aranykoszorú magassági feltételét és ezzel E-vizsgás lett. Gratulálunk neki és köszönjuk mindazok munkáját, akik lehetővé tették ennek a napnak a létrejöttét. Ebben az évben ez az első eredménye a közös, Malév-Opitz szervezésű hullám ügyeletnek.
A nap egyéb információi az alábbi linken érhetőek el: http://meteor24.elte.hu/gallery/20091228/index.html |
|
Utolsó frissítés ( 2009. december 30. )
|
|
|
Írta: Administrator
|
|
2009. december 19. |
Az utolsó repülési üzemnap december 30. Az időjárás függvényében lesz repülés ... a pezsgőzés előtt. Találkozó 9-kor a reptéren. Addig is Boldog Karácsonyi Ünnepeket Kívánunk. |
|
|
Írta: Administrator
|
|
2009. november 26. |
Oktatók és szakszósok részére a Téli elméleti ismeret felújító tanfolyam kezdő időpontja 2010. január 8. 18 óra. Helyszín: MRSZ székház, XIII.ker. Dagály utca 11. II em. |
|
Utolsó frissítés ( 2009. november 26. )
|
|
|
Írta: Administrator
|
|
2009. november 26. |
|
Ezúton küldöm a T. tagság részére a legfiatalabb 'klubtag' képét. Réti Iván 2009. október 8-án született.
Üdv, Kati, Matyi, Iván |
|
|
Írta: Administrator
|
|
2009. november 04. |
|
Vámosi Miklós fordítása:
Magamról 44 éves vagyok (2008) és 28 éve vitorlázó repülök. Ezen idő alatt több mint 2.200 órát töltöttem három tucat különböző, 10 és 29 méter között változó fesztávolságú repülőgépekben, és mintegy 70.000 km-t tettem meg a levegőben. 20 éve vagyok német oktatói jogosítás birtokában, valamint két éve oktatok Svájcban. Rendszeresen műrepülök az egyesület ASK21-vel, egyszerűen azért, mert örömet okoz orsózva repülni. A repülési tapasztalataim javát (kb. 1.700 óra) az Alpokban repültem. A saját Ventus cM-mel, az utóbbi 10 évben 130 órát repültem évi átlagban. Motiváció 1996-ban Dél-Franciaországban 18 pilóta halt meg vitorlázó repülésben – közülük hárman egy dugóhúzós balesetben a mi repülőterünkön, ahol egy kétüléses repülőgép a repülőtér közelében egy véletlen dugóhúzó közben egy együléses géppel ütközött. Akkor egy évet hagytam ki azért, hogy gondolkodjam azon, hogyan tudom elkerülni, hogy én legyek a következő a listán. Végül is arra a következtetésre jutottam, hogy – az összeütközés veszélyének kivételével – csakis tőlem függ, hogy okozok-e balesetet. Ezután elhatároztam, hogy tovább repülök és saját repülőt szereztem be magamnak. (Na jó, tulajdonrészt egy repülőgép tulajdonosi körben) Tíz évvel és 1.300 repülési órával később megállapítom, hogy bár a balesetek száma évről évre csökken, mégis átlagban egyszerűen nem változnak. Min múlik ez? Mi az, amin lehet változtatni? Személy szerint van-e esélyem arra, hogy hosszú távon ezt a statisztikát elkerüljem? |
|
Utolsó frissítés ( 2009. november 04. )
|
|
Tovább...
|
|
|
|
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>
|
| Eredmények 25 - 32 / 99 |